A hollywoodi filmgyártás az 1910-es évektől kezdve meghatározó eleme a filmiparnak, vezető szerepe pedig máig megmaradt. A hollywoodi gépezet nélkül minden bizonnyal nem tartana ott a filmtechnika, ahol tart.

Hollywood Los Angeles városrésze, Kalifornia államban, az Amerikai Egyesült Államokban található. A kaliforniai Los Angeles Hollywoodként ismert része Wilcoxné asszonynak köszönheti nevét, aki 1886-ban telepedett le családjával ezen a területen, hogy nyugdíjas éveit az itt megvásárolt hatalmas tanyán töltsék. 1891-től földjüket elkezdték kiparcellázni és eladni. 1903-ban az egyre terebélyesedő közösségből létrejött a ranch után Hollywoodlandnek nevezett kis falu. 1910-ben csatlakozott Los Angeles városához a csatornarendszer kihasználása végett.

A kezdetek

Az amerikai filmgyártás kezdetekor New York volt a központ. Dél-Kalifornia csak elvétve adott színhelyt egy-egy forgatásnak. 1907-ben William N. Selig, Thomas Alva Edison legfőbb riválisa vállalkozását Los Angelesbe költöztette át. Innentől kezdve rendszeressé tette a nyugati parti forgatásokat, majd megnyitotta Kalifornia első számú mozgókép stúdióját. Hollywood növekedésének Cecil B. DeMille adott lendületet. Megállapodást kötött a Laskyval és Samuel Goldfish kesztyűkereskedővel, majd közösen megvásárolták egy westernregény filmreviteli jogát. Eredetileg Arizonában kívánták leforgatni a filmet, de az ottani havas hegycsúcsok nem voltak összeegyeztethetőek a történettel. Helyszínkeresés közben rábukkantak Hollywoodra. Egy hodályt alakítottak át műteremmé, a külső felvételeket pedig a közeli lankákon vették fel. Pár hónappal később a producerek elözönlötték a települést. Hollywood elindult azon az úton, amely során Amerika és a világ filmgyártásának fővárosává fejlődött. 1920-ra Hollywood éves termelése elérte a 800 filmet. Neve azonosult a csillogással és azzal a varázslattal, amit amerikai filmnek neveznek.

A hollywoodi stúdiórendszer, az álomgyár

A 20. század végére mind a nézők, mind a filmkészítők számára világossá vált, hogy a filmgyártás fő vonalát egyértelműen az amerikai film, egészen pontosan a hollywoodi filmgyártás képviseli. Ez egy dollármilliós költségvetésű, várhatólag milliókat hozó filmekre specializálódott műhely. A műfajt, sztorit, színészeket, technikai elemeket és – sokszor utolsóként – a rendezőt gondosan választják ki, mindent a gazdasági haszon érdekében. Hollywoodban hatalmas, gyárszerű stúdiókba sűrítették a filmgyártást, és a gyártástól a reklámig, a forgalmazástól a bemutatásig az ipar minden ágazatát egyetlen vertikális szerkezetbe tömörítették, s ezzel létrehozták a modellt – a stúdiórendszert – amelyet a többi országnak utánoznia kell, ha versenyre akar kelni vele.

Ha a filmgyártást, mint iparágat tekintjük, ez a jelenség teljesen logikus, hiszen az álomgyár formanyelvét sokszorosan kipróbálták, s az mindannyiszor hatásosnak bizonyult. A nézőket szépen betanítják ennek a formanyelvnek és történetvezetésnek a megértésére, kedvelésére. A sokszor csupán technikai bravúrokra építő, szinte a végsőkig leegyszerűsített filmnyelv, a szájbarágós történetvezetés nézők millióit vonzza a mozikba.

Az amerikai film egy percre sem torpant meg a kulturális határvonalakon: befurakodott Európába, és rendkívül tartósnak bizonyult. Európa stúdiói meggyőződhettek arról, hogy nem tudnak versenyezni az amerikai filmekkel, sem költségvetésben, sem nézőszámban. A jövő bizonytalanná vált számukra.

Sztárrendszer kialakulása

A sztárrendszer (mely a mai Hollywood egyik legfontosabb tényezője) kialakulása szintén a húszas évekre tehető. A stúdiók érthető módon először színpadi színészeket csábítottak a filmezés világába, később azonban kialakult egyfajta igény saját sztárok teremtésére, vagyis – mai kifejezéssel élve – a sztárcsinálásra. Olyan sztárok időszaka ez, mint Gloria Swanson, Mary Pickford, Douglas Fairbanks, valamint a nagy mulattató és színész rendező, Charles Chaplin. Az amerikai burleszkfilm fénykorát Chaplin mellett a Stan és Pan és a Harold Lloyd filmek képviselték.

A sztárok rendkívül fontosak voltak a stúdióknak. Néhányuk ezt fölismerte és megpróbálta saját érdekében kamatoztatni. Ilyen, függetlenedésre törekvő alkotók alapították meg a United Artists filmstúdiót is. Egy filmvállalat semmit sem ért, ha nem tudott legalább akkora neveket fölmutatni, mint a többiek. Sokszor, ha egy adott stúdiónak volt egy rajongott sztárja, a többi egyszerűen utánozni kezdte azt, vagyis hasonló karakterű, külsejű színészeket szerződtetett. Ez azért is volt fontos, mert a forgatókönyvek a színészekre íródtak, tulajdonképpen az ő jellemvonásaik, kinézetük határozta meg a film műfaját, témáját, amelyben szerepeltek. Ezt a nézők meg is követelték, hiszen ők leginkább egy névre, egy arcra ültek be a moziba, s elvárták, hogy azt kapják, amire számítottak.

Szaktudás

Amikor a filmipar már a tömeggyártás szakaszába ért, szükségessé vált bizonyos feladatokra hivatásos munkaerőt szerződtetni. Míg a korábbi gyakorlat az volt, hogy egy filmben a rendező és a színészek voltak professzionálisak, addig itt már szakemberek feleltek a díszletért, a világításért, s – ami a legfontosabb – szakemberek írták a forgatókönyveket is. Erre főleg azért volt szükség, mert a játékfilmek szerkezete egyre bonyolódott, így szükség volt egy pontosan kidolgozott forgatókönyvre. A fő szempont azonban itt is a pénz volt: minél precízebben dolgoztak ugyanis, annál pontosabban tudták felbecsülni a forgatáshoz szükséges nyersanyagmennyiséget, s így minimalizálni tudták a többlet-nyersanyagot. Ezeket a forgatókönyveket egyébként a filmvetítéssel egyidőben nyomtatásban is megjelentették, ezzel is növelve az egy filmből származó nyereséget. Később egyre fontosabbá vált a minél kidolgozottabb forgatókönyv, melyben már előre föl kellett vázolni a szereposztást, a műfajt s a történetet, hogy a gyártó már ebből eldönthesse, le akarja-e forgatni a filmet vagy sem. Ezekből is láthatjuk, hogy a hollywoodi működésmód egy fokozatosan kifejlesztett gyártási rendszeren alapul, melynél a legfontosabb az állandó, lehetőleg kiszámítható profit elérése.

Thomas Ince producernek úttörő szerepe volt a gyártási módszerek kidolgozásában. Stúdiójában minden olajozottan működött, az alapötlet jóváhagyásától a stáb összeállításáig. A filmvállalatok ekkorra már olyan nagyok voltak (gyakorlatilag birodalmakká fejlődtek), hogy saját rendőrséggel és tűzoltósággal rendelkeztek, vagyis szinte önálló közigazgatási egységként működtek az államon belül.

Aranykor

A stúdiórendszer ekkor élte aranykorát, és a hangosfilm megjelenése csak tovább erősítette uralmát. Az új lehetőség olyannyira magabiztossá tette Hollywoodot, hogy az 1929-es Nagy gazdasági világválság hatásai ellen is védettnek hitte magát. 1930-ban az álomgyár minden idők legsikeresebb évét tudhatta magáénak, a válság azonban a következő évben a filmiparba is elérkezett. A mozilátogatók száma óriási csökkenést mutatott, több ezer mozit zártak be, s a stúdiók minden idők legnagyobb veszteségeit könyvelhették el. Különösen az eddig legsikeresebb, uralmi pozícióban lévő „Nagy Ötök”-et érintette súlyosan a válság. Közülük többen pénzügyileg teljesen összeomlottak. A Gazdasági Világválságot csak azok a stúdiók vészelték át, melyek nem rendelkeztek saját mozihálózattal, így nem kellett a mozik elzálogosításával járó többletköltségeket megfizetniük. A válság hatására kezdte el a Universal Pictures és a Columbia Pictures a kevesebb költséggel és kockázattal járó úgynevezett „B”-filmek gyártását. Ezek a körülbelül egyórás filmek kielégítették a közönséget, és a stúdiók is könnyebben gyártották az előre meghatározott elemekkel építkező, olcsón és gyorsan elkészíthető műveket. A B-film hamar elterjedt, s a válság után sem szűnt meg a gyártásuk. Sőt, kiváló lehetőséget biztosítottak – az alacsony kockázati tényező miatt – új műfajok, illetve sztárok kipróbálására.

A stúdiórendszer életben maradásához a legfőbb segítség mégis kívülről érkezett: a Wall Street támogatása és a kormány gazdaságélénkítő programja nélkül Hollywood sokkal nehezebben vészelte volna át a gazdasági válságot. New York-i pénzemberek magas összegekkel támogatták a stúdiókat, cserébe persze befolyásuk is egyre növekedett. A kormányzat pedig az ipar fellendítését célzó törvényben gyakorlatilag jóváhagyta a filmipar monopolisztikus törekvéseit. Emellett megjelent a szervezett munkaerő, így a harmincas évek során Hollywood lényegében nyitott műhelyből szakszervezeti várossá fejlődött, felosztotta és specializálta a filmkészítő munkaerőt, amely immár a kormány felhatalmazásával és a különféle szakszervezetek és céhek törvénybe iktatásával működött.

Napjainkban

A 90-es évek óta egyre nagyobb sikert aratnak a hollywoodi stúdiók hatókörén kívül készülő úgynevezett amerikai független filmek. A változások szükségét felismerve ma már a legnagyobb hollywoodi filmstúdiók is saját leányvállalatokat létesítenek azért, hogy a független filmhez hasonló alkotások születését elősegítsék (például Fox Searchlight Pictures).

A független filmek hatásának tudható be az is, hogy a 2000-es években maguk a hollywoodi stúdiók is mind több olyan típusú filmet készítenek, amelyek korábban csak elenyésző részét képezték a filmgyártásuknak: például nem angol nyelven beszélő, újító szemléletű filmalkotások, mint a Tigris és sárkány (mandarin nyelvű) és A passió (arámi-latin) vagy dokumentumfilmek, mint Michael Moore Kóla, puska, sültkrumpli és Fahrenheit 9/11 vagy Morgan Spurlock Super Size Me című műve.

Hollywood tehát töretlen sikert élvez napjainkban is, és semmi jele sincs akár csak a legkisebb válságnak is. Újabb és újabb film irányvonalakkal próbálkoznak, mely hosszú távon garantálja egy-egy műfaj sikerét. Jelenleg a transzcendentális, szellemvilággal foglalkozó filmek térnyerése jellemzi az álomgyárat, mely a Hatodik érzékkel (The Sixth Sense (2001) M. Night Shyamalan rendezésében) kezdődött, s még várhatóan sok alkotás készül hasonló témában.

Forrás: hu.wikipadia.org